Miért ne kísérletezz alienekkel?

A xenomorphokkal kapcsolatos kísérletek több regényben is szóba kerülnek. Az ilyen kísérletekben egy közös van: szinte kivétel nélkül katasztrófához vezetnek.
Bár ezek csak kitalált történetek, olyan jól köszön vissza belőlük az emberi természet és a butaság sokszínűsége, hogy már ezért is érdemes pár hasábot szentelni nekik.

Miért kezd egyáltalán valaki alien kísérletekbe?

Ismerve az alieneket, valószínűleg az emberek 99,9999%-át se pénzzel, se fenyegetéssel, se mással nem lehetne rávenni még arra se, hogy az idegeneknek a közelébe menjen. Csakhogy mindig van olyan, aki máshogy gondolja...

Könnyű lenne az alien kutatókat őrültnek bélyegezni, pedig még az sem biztos, hogy ők az értelmi szerzők. Az igazság az, hogy az utólag borzalmasnak bizonyuló ötletek mögött rengetegféle motiváció állhat. Csak hogy néhányat említsünk:

• A kutatóknak hazudhatnak valami nemes célt (pl.: azért kísérletezünk, hogy később meg tudjuk védeni a xenomorphoktól az embereket), ami miatt akár az életük kockáztatását is vállalják.
• A résztvevőket motiválhatja a hatalom és a pénz, ha saját szakállukra akarják felhasználni az eredményeket.
• A tudósokat fűtheti a tudományos megismerés vagy az elismertség iránti vágy.
• De az is előfordulhat, hogy a fentiek mellett valaki azért vág bele, mert túlzott magabiztosságában alulbecsli a veszélyt.

A speciális hozzávalók

Az alienek különösen rossz kísérleti alanyok: veszélyesek, szinte elpusztíthatalanok és nagyon nehéz féken tartani őket (erről volt szó az alien vs. hydralisk c. cikkben). Éppen ezért a velük való kísérletezés annyi mindent igényel, hogy az már önmagában felér egy ellenreklámmal.

A személyzetet hazugsággal, zsarolással, rengeteg pénzzel, vagy megfélemlítéssel kell rávenni, hogy dolgozzanak. Persze segíthet az egymásra utaltság is: egy félreeső planétán, ahol csak emberek és ketrecbe zárt idegenek vannak, az együttműködés hiánya könnyen végzetes lehet.

A kísérletek elengedhetetlen kellékei a xenomorphok, amikből egy biztos nem elég, mert - szívósság ide vagy oda - a kísérletek miatt az állomány folyamatosan fogyatkozik. A lényeket vagy élve fogják be és szállítják a laborba (sok szerencsét a hozzá!), vagy helyben keltik ki, amihez a gátlástalanabb tudósok akár élő emberi gazdatestet is használhatnak. Egyik sem olcsó mulatság!

Ezen kívül pedig a létező legkomolyabb biztonsági megoldásokat kell bevetni: katonákat hi-tech fegyverekkel, modern biztonsági berendezéseket, és egymástól zsilipekkel elválasztható épületrészeket. Arra az esetre, ha a zsilipek csődöt mondanának, a legjobb, ha az egész létesítmény egy külön bolygón található. Így az elszabaduló idegenek legalább nem emberlakta településen kezdenek tombolni.

Hogyan történnek a katasztrófák?

Nem minden kísérletező szándékot lehet úgy megakadályozni, mint az Alien sorozat harmadik részében. Ellen Ripley hősi halála évszázadokra visszavetette a beteges xenomorph kutatásokat.

Ripley áldozata ellenére a negyedik részben már a Föld körüli pályán keringő USM Auriga fedélzetén keltenek ki xenomorphokat elrabolt emberekből. Ráadásul a genetikai behatások miatt ezek okosabbak és veszélyesebbek, mint a hagyományos társaik. Megtalálják a rést a biztonsági rendszerben, és gyilkolni kezdenek a hajón. Az egészre pedig az teszi fel a koronát, hogy az USM Auriga a vészhelyzeti protokollja szerint alienestül vissza kellene, hogy térjen a Földre... Normális, aki így tervez biológiai kutatólabort?

A Katlan c. alien történetben a kísérletekig el sem jutunk: a lények már a laboratóriumba szállítás előtt elszabadulnak és gyorsuló ütemben kezdik tizedelni a mit sem sejtő legénységet.

A Halálcsapda c. regény alaphelyzete ehhez képest a biztonság szigete. Dr. Kleist az emberiség bölcsőjétől távol, egy kietlen bolygón hosszú időn keresztül sikeresen tartja kordában az idegeneket. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy dr. Kleist módszereiért még a legelvetemültebb háborús bűnösök is megnyalnák mind a tíz ujjukat.